Hazai kitérő az Európa Bajnokság után


Herczig Patrik, Varga Kristóf (Peugeot 208 Rally4)
 
Herczig Patrik újonc versenyzőként próbálgatta szárnyait az Európa bajnoki, Clio Trophy futamain. Nem is akárhogyan, ugyan csak tapasztalatokat és kilométer gyűjteni mentek, a kategória harmadik helyén zárták a 2022-es évet. 
 
- A magyar bajnokságban idén nem láthattunk, hogy telt a 2022-es esztendő?
- Nagyon jól alakult az év, úgy kezdtük el az idei szezont, hogy szeretnénk az Európa Bajnokságon versenyezni, vagyis a Clio Trophy-ban rajthoz állni. A lényeg az volt, hogy tapasztalatot, kilométert gyűjtsünk, így indultunk neki minden versenynek. A végére még a várakozásainkat is felülmúlva, elég jó eredményt sikerült elérnünk, hiszen fel tudunk állni a dobogó harmadik fokára. 
Augusztusban volt az utolsó verseny, a Barum Rallye, azóta nem ültünk autóban. Öt Európa bajnoki futamot mentünk, de mind nagyon jó verseny volt, ki lehet mondani, hogy idén mindenképpen rengeteg tapasztalattal, kilométerrel gazdagodtunk, nagyon hasznos évet zártunk mindenféle szempontból. 
 
- Az elmúlt évek után megérdemelted, hogy egy jó idényen legyél túl.
- Igen, a tavalyi évünk nem sikerült olyan jól, nem mondom, hogy az idei sem volt zökkenőmentes... Az első versenyt már eleve úgy indítottuk, hogy az én hibámból adódóan kiestünk, utána voltak apró technikai problémáink, de szerencsére nem voltak komolyak, végig tudtunk menni az összes többi versenyen. Amellett, hogy nyilván hasznos volt, kilométer és rutin szempontjából, hatalmas élmény is volt, hihetetlen pályákon versenyezhettünk, a Kanári-szigetek vagy az Azori-szigetek, ilyen helyeken versenyezni nem mindennapi, nem lehet bármikor eljutni oda. Vulkánon autózni hatalmas élmény, de akármelyiket hozhatnám példának, mindnek megvolt a sajátossága.
 
- Idén, itthon csak ez a Mikulás Rallye volt a terved, vagy így alakult?
- Így is terveztük, hogy valószínűleg csak annyi fog beleférni. Az Európa Bajnokságra koncentráltunk, hogy tudjunk menni a Clio Trophy futamain. Egyszer teszteltünk itthon, Pécs mellett, a Roma Rally előtt, szükségünk volt rá, hogy visszaszerezzük azt a magabiztosságot, amivel a tavaly év végét lezártuk. 
Tudtuk, hogy szeretnék menni a Mikulás Rallye-n, mert az elmúlt években indultunk rajta, és mindig nagyon tetszett. Azt nem tudtuk még, hogy mivel, de ez is körvonalazódott az elmúlt hetekben, hogy egy Rally 4-s Peugeot-val.
Eredmény szempontjából nincsen elvárás, nem fogalmaznék meg semmilyen helyezést, inkább azt mondanám, szeretném problémamentesen befejezni, hiba nélkül. Fontos, hogy semmiféleképpen ne hibázzunk, nem az a lényeg, hogy ráfeszüljünk az eredményre, mindenképpen jól szeretnénk magunkat érezni, így az év végi utolsó versenyen. Murva lesz, jó gyorsaságikkal, azt gondolom az élménnyel nem lesz probléma, érjünk be a célba és álljunk ott a célban, ez lenne a lényeg!
 
 
 
2022. november 27. hírek, interjúk
vissza