Bútor az élre állt

Igaz két gyorsaságin Klauszék autóztak a leggyorsabban, Bútorék a kör utolsó szakaszán –  ami egyben a leghosszabb szakasz is volt –  az abszolút első helyre léptek.
Hogy hogyan érezték magukat az első körben a versenyzők, a következő mini interjúkból kiderül:


 
Bútor Róbert – Tagai Róbert (Citroen C3 WRC): „Az első körben szerencsére minden rendben, sokkal jobb a pályák minősége, mint amilyen a tréningen volt, nem volt annyira saras, iszapos, mint tegnap. Sajnos az első szakaszon, két kilométerrel a vége előtt kaptunk egy jobb első defektet, ami egy kicsit hátráltatott, de ennek ellenére minden a tervek szerint alakul. Klausz Kristóf nagyon gyors, nagyon ügyesen megy, gratulálunk neki, de azért remélem, hogy a következő körben el tudjuk csípni.”
 
Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rallye2 Evo): „Próbáltunk igyekezni, azt gondolom, hogy elég saras körülmények fogadtak idén is. Úgy éreztem most csúszkálósabbak voltak a pályák, mint tavaly, amire oda kellett figyelnünk, szerencsére elég jól tudtunk alkalmazkodni. A kislőtéri szakaszon is elég jó tempót tudtunk diktálni, de az aszfaltos részeken hátrányt szenvedtünk a Robihoz képest. Nyílván megpróbálunk az utolsó körben            a győzelemért harcolni, ami nem lesz könnyű küzdelem, reálisan nem sok esélyünk van, azonban mi mindenképpen megpróbáljuk!”
 
Cseh Vilmos, Kovács Zoltán (Skoda Fabia R5): „Nagyon tetszett, jó volt, a kocsi nagyon gyors, de sajnos én még nem tudom kihozni belőle, amit tud. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, de a Skoda sokkal többre képes, mint amit megyünk vele. A második körre kicsit próbálok gyorsulni, remélem sikerül és nem lesz baj belőle, mert régen mentem már.”
 
Hevesi István, Bottyán János (Mitsubishi Lancer Evo6): „Sajnos az első gyorson defektet kaptunk, és még utol is értük László Zolit. A másodikon vészvillogóval mentünk, mert azt hittük, hogy el van törve a féltengelyünk, letiltott az autó a víz miatt, valamiért meleget érzékelt. Az utolsó szakaszon újra utolértük  Zolit az utolsó négy kilométeren, így nem tudtunk menni egy tiszta gyorsot.”
 
Vánsza Zsolt, Szedő Csaba (Skoda Fabia Rally2Evo): „Az első gyors jól sikerült, sajnos a másodikon kicsúsztunk, amivel sok idő elment. Nem indult be az autó, aztán a szervizeseink segítségével megoldottunk a problémát. A harmadikon ennek tükrében óvatosan mentünk.”
 
Maricsek Miklós, Paizs Róbert (Mitsubishi Lancer Evo9): „Nagyon élvezem, mindenkinek el kell mondjam, hogy én reggel annyira izgultam, mint egy elsőbálozó. Egy éve ültem kocsiban, és ezeken a lőtereken menni, megmondom őszintén, egy csoda. Most már kezdem azt mondani szeretek vezetni, imádok vezetni, remélem még sokat fogok!”
 
26. Mikulás Rallye, GY3 eredmények:
1. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Citroen C3 WRC)                            12:55.5
2. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rallye2 Evo)               +5.5
3. László Martin, Berendi Dávid (Skoda Fabia Rally2 Evo)             +15,2
4. Cseh Vilmos, Kovács Zoltán (Skoda Fabia R5)                              +24,7
5. Tóth Tibor, Szabó József (Skoda Fabia Rally2 Evo)                      +51,4
6. Hevesi István, Bottyán János (Mitsubishi Lancer Evo6)             +52,6
 
26. Mikulás Rallye, összetett eredmények:
1. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Citroen C3 WRC)                             23:18,4
2. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rallye2 Evo)               +0,4
3. László Martin, Berendi Dávid (Skoda Fabia Rally2 Evo)             +30,4
4. Cseh Vilmos, Kovács Zoltán (Skoda Fabia R5)                              +54,2
5. Hevesi István, Bottyán János (Mitsubishi Lancer Evo6)             +1:36,6
6. Tóth Tibor, Szabó József (Skoda Fabia Rally2 Evo)                      +1:42,4
 
2022. december 04.
vissza